Az elmúlt időszakban annyira funkcionálisan étkeztem, hogy teljesen elfeledkeztem arról, palacsinta is létezik a világon. Még szerencse, hogy mások ezt észben tartották, és így csodálatos szinkronitások láncolatán keresztül végül az én életembe is visszatért ez a nosztalgikus eledel. Amerikai palacsintát, ha jól emlékszem, Németországban ettem először, amikor gimiben cserevakáción voltam. Úgy látom, ezt a nyugati változatot bizonyos szempontból egyszerűbb elkészíteni, mint a mi hagyományos palacsintánkat, ezért bátran belevágtam.
Az angolszász receptekből általában ki kell hagynom valamit, és ez többnyire a juharszirup. Most sem történt ez másként, egyrészt mert nem tartok itthon juharszirupot, miért is tartanék, másrészt szerintem a palacsintatésztát nem annyira kell édesíteni. Így sem lett rossz, bár a citrom kissé uralja az ízvilágot. Legközelebb ezt a citromlé-juharszirup kombót mással fogom pótolni, mondjuk több almamasszát teszek bele. A sütőport is kihagytam, mert amit itthon találtam, annak már két éve lejárt a szavatossága, meg a sütőporról amúgyis megoszlanak a vélemények. Mondjuk szódabikarbónát tehettem volna bele, de mostmár mindegy. Így kicsit masszív lett az állaga, és ha hagytam volna állni, akkor biztos tovább keményedik, de erre már nem került sor. Nade lássuk a receptet:
Hozzávalók:
fél csésze almaszósz (1 nagyobb almát összeturmixoltam)
1 és ¼ csésze zabpehelyliszt (sima zabpelyhet is kimérhetsz, mert úgyis össze kell majd turmixolni az egészet, ez esetben a pelyhet tedd bele először)
fél csésze növényi tej (én házi kókusztejet tettem bele)
2 ek citrom (ez nekem túl sok volt, szerintem egy ek is elég lenne bele, mert az alma is savanyú volt egy kicsit)
1 ek vaníliáscukor
Ami kimaradt:
1 tk sütőpor
1 tk szódabikarbóna
2 ek juharszirup (gondolom, más szirup is jó bele)
Felizzítottam egy kerámiaserpenyőt, és próbáltam kifeszegetni egy teáskanál jeges kókuszolajat az edényéből, mert elfelejtettem időben kivenni a hűtőből. Összeturmixoltam a hozzávalókat, kimértem egy fél csészényi masszát, és beleöntöttem az immár forró olajba. Hamar látni lehetett a tetején is, ahogy sül az alja, amikor elég nagy területen átsült, megfordítottam. Még forgatgattam kicsit, aztán kivettem. Ezt a műveletet még kétszer megismételtem, majd vetettem egy sanda pillantást a turmixgépre, és átsuhant rajtam a félelem, hogy 1000 év lesz elsikálni ezt a kütyüt. Mire végzek, valószínűleg elolvad az Antarktisz, vége lesz a világnak és az emberiség a Marsra költözik. De aztán tanyát vernek itt más bolygók intelligens, békés és spirituálisan fejlett lakói, hogy újra felvirágoztassák a természetet. Najó, ez utóbbitól valójában nem féltem, inkább reménykedtem benne. De aztán meglepően gyorsan sikerült elmosni a turmixot. Úgyhogy ez a félelem senkit ne tartson vissza.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: